A csoport ereje

1+1 több mint 2

A csoport ereje

Miben látszik a csoport ereje? Az ember szociális léte, a többiekhez való kapcsolódása, önzetlensége és támogatása nyilvánvalóan nem korlátozódik pusztán a rokonokra. Társas kapcsolataink sok esetben azokra irányulnak, akiket jó ismerünk: barátokra, munkatársakra, osztálytársakra, szomszédokra. Ezek a viszonyok többnyire kölcsönösségen alapuló cserekapcsolatok, melynek „fizetőeszköze” az oda-vissza szívesség, „ha te is segítesz, én is segítek” együttműködés. A kölcsönös segítség esetén mindenki jól jár. Az is aki ad és az is, aki kap.

Az evolúció során az együtt élő és közösen tevékenykedő emberek egymás iránti önzetlenségének számtalan hozadéka volt. Óriási előnyöket kínált a csoport tagjai számára, gondoljunk csak a vadászat sikerére vagy a veszélyben való segítségnyújtásra vagy a gyengébb csoporttagok támogatása. A társas kapcsolatok nagy összetartó erőt jelentettek az őstársadalmakban.

Vajon miben rejlik a közösség ereje?

A mai világban, az egyén érdekeit érvényesítő társadalomban milyen előnyei lehetnek a közösségi létnek, az egymáshoz tartozásnak? Mi az, amiért egy önzésre szocializált embernek érdemes az ego-harcot, a könyökháborút összefogásra váltani?

Sok lúd, disznót győz alapon olyan nehézségekkel is megküzdünk, amelyekre egyedül képtelenek vagyunk. Erőnk másokkal együtt megsokszorozódik.
Mások nézőpontja új perspektívát nyithat a problémamegoldásban.
Ha a szomszéd kertjét valamiért zöldebbnek is látjuk, ez akár motiválhat arra, hogy többet /jobban/hatékonyabban kertészkedjünk.
Ha társaságban vagyunk, könnyebben fejleszthető önismeretünk: mások tükröt tartanak nekünk, megláthatjuk magunkban azt, amit elkendőzni igyekszünk. Örök törvény: mindig az jön szembe, amivel dolgunk van.
A közösségben elfogyasztott étel íze is más. A terített asztal mélységeket nyit.
A csapatjáték kreatívvá tesz, fokozza a koncentrációs készséget, a másokra való odafigyelést.
A többi ember közelsége jelenthet inspirációt, láthatunk követendő példát.
Lehet kapni – lehet adni. Például figyelmet, tanácsot, érzelmeket, érintést… Mindkettővel gazdagodunk.
Elfogadó közegben megélhetjük, hogy a problémával nem vagyunk egyedül, megoszthatóvá válik a teher.
A csoportban betöltött szerepeink nyomán megtanulunk bizonyos normákhoz alkalmazkodni, ( a szabályok sokszor biztonságot is adnak), és a visszajelzések következtében önértékelésünk is fejlődik.
Együttlétben virulnak a szóvirágok, hiszen a humornak kell a közönség. A széles mosoly, a vihogva nevetés a legjobb gyógyír a bajra, az élet „túlélésére”.
Az empátia kiváltja a jóindulatot és támogatást.

Kölcsönös segítség

A fentiek tükrében a „Segíts magadon, a Jó Isten is megsegít” mondást akár úgy is fordíthatnánk, hogy segíts másokon, azzal magadon is segítesz. Van, aki nem hisz a teljes önzetlenségben, a tiszta altruizmusban. Talán mindegy is, hogy a másik támogatása, önzetlen megsegítése a cél, vagy a szenvedővel való azonosulásunk során keletkező feszültségünket és szorongásunkat akarjuk „önző módon” csökkenteni. Hiszen mások megelégedettsége és saját lelki terhünk csökkentése egyaránt bennünket erősít …

Forrás: Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia