Gyerebabás tapasztalataim I. – Messze túl a komfortzónán, mégis biztonságos és jóleső?!!!

Gyere, gyere baba 2. részében Anikó Gyerebabás tapasztalataival folytatja történetét. Az első részben leírta kálváriáját, hosszú évek próbálkozásait és bánatát, míg véletlenül bele nem botlott a GyereBaba Program nyílt napjába, amely új lehetőségek kapuját nyitotta ki Anikó és párja előtt.

“Elöljáróban annyit, hogy én itt már nem mesélek Neked a több éves próbálkozásról, a hamis terhesség érzésekről, a negatív tesztekről, a Reményről és váltótársáról, az Elkeseredésről, az eldönthetetlen döntésekről, az egyedüllét érzéséről, az elhallgatásokról, a szégyenérzetről, az orvosi vizsgálatok kálváriájáról, a megalázó futószalag-rendelésekről, a spontaneitás eltűnéséről a szexuális életben, a baba-téma okozta gyomorgörcsről, vagy az utcán látott terhes nők utálásáról és az azt követő lelkiismeret-furdalásról… mert ezeket már mind tudod és ismered. (Megjegyzem, önmagában ez a felsorolás is elenyészően rövid az ilyenkor átéltekhez képest.)

 

gyere, gyere baba 2. rész Gyere, gyere baba 2. rész   r  let

Hiába is mondanám Neked, hogy:

  • „Ne görcsölj rá!”
  • „Engedd el, akkor majd jön.”
  • „Lazán kell ezt csinálni!”

Na, neeeeeeeeeeeeeeem…

Teherbeesés-várásom második fázisa

Inkább a teherbeesés-várásom második fázisáról mesélnék Neked, ami a Gyerebaba Programmal kezdődött, ahogyan azt már előző bejegyzésemben említettem. A Gyerebaba Programba barátnőm szerencsés invitálására futottam bele 2017-ben. Akkor még gyerekcipőben jártak próbálkozásaink. Olyan másfél év elteltével egyre jobban nyomasztott a sikertelenség, egyre erősebb lett a görcs.

 

gyere, gyere baba 2. rész Gyere, gyere baba 2. rész DSCF2683

Az interaktív játékok nálam gyomorgörccsel párosultak

Egy őszi péntek délután betoppantunk hát párjainkkal a kurzus két vezető pszichológusa által tartott nyílt napra. Gondoltam én, hogy itt valami érdekes kis előadás lesz, de a várakozásommal ellentétben interaktív játékok következtek, amelyek nálam gyomorgörccsel párosultak. Mindjárt a kezdő bemutatkozó körnél remegő hangon mondtam valami összevisszaságot, aztán meg „vártam” az újabb szereplést kívánó félelmetes feladatot. Ez abban az időben volt, amikor még például egy csoportos fitnessz órára sem mertem elmenni egyedül, hiába vágytam rá, mert az volt a kényszerképzetem, hogy ott majd biztos mindenki engem fog nézni a körülbelül 5 kilós súlyfeleslegemmel, mintha az valami show műsorban mutogatandó szörnyűséges túlsúly lenne…

Most figyelj! A kínzásba forduló folytatás

elmaradt

De visszatérve a nyílt nap kezdeti riadalmára, a kínzásba forduló folytatás (most figyelj!) végül is csak elmaradt. Ehelyett észrevétlenül kezdtem felengedni és jól érezni magam. Volt ott papírhajtogatás, pszichés okok gyűjtése, meglepő „útkeresés”, információk a pszichoszomatikáról és stresszről, ízelítő a pszichológia tárházából. Érdekes beszélgetés bontakozott ki, a közös játékok során szimpatikus emberekkel ismerkedtünk meg, akik ráadásul ugyanabban az élethelyzetben voltak, mint mi, és furcsamód fél szavakból is értettek minket. A szervezőknek is sikerült a kezdeti, számomra a státuszuk miatti ijesztő skatulyáikból kitörniük, és melegséget, biztonságos érzést keltettek bennem. Hozzáértő embereket ismertem meg, akik őszintén segíteni akarnak.  Ráadásul még mély kíváncsiság is született bennem, és nagyon, de nagyon részt akartam ebben venni!

A piszkos anyagiak

Sajnos itt kell azonban némi kitérővel szót ejtenem a piszkos anyagiakról. Akkortájt voltunk túl egy lakáscserén, folyamatban volt a költözésünk, félretett pénzünktől pedig nagy sikerrel szinte teljesen megszabadultunk, így a Program költségét nem tudtuk vállalni. Hiába a részletfizetési lehetőség, a biztos háttér hiánya nem engedett minket ilyen lépésre, úgyhogy – azt gondoltam akkor, hogy végleg – el kell vetnünk az ötletet.

 

gyere, gyere baba 2. rész Gyere, gyere baba 2. rész a lombik ara
gyere, gyere baba 2. rész Gyere, gyere baba 2. rész 746576153851000x700

Dr. Lux Elvira könyvét két nap alatt felfaltam

A nyílt nap alkalmával szóba került Dr. Lux Elvira neve, hiszen – ahogy megtudtam – az ő elmélete nyomán, azt továbbfejlesztve született meg a Program gerince. Mivel már akkor is érdekelt a pszichológia, és a nyílt napon hallottak elgondolkodtattak a pszichoszomatika kapcsán is, Dr. Lux Elvira: Anyának születtem? című könyvét kezdtem el olvasni. Mit elkezdtem?! Körülbelül két nap alatt faltam fel. Csak ajánlani tudom. (Hozzáteszem, a cím kissé félreérthető… jó barátnőm szerint első látásra bár úgy tűnhet, a kötet mégsem holmi nyolc gyereket szülő ősanya típusokról szól, nyugi.)

Aztán valahogy hirtelen eltelt egy fél év, családi betegségek és haláleset súlya is nehezedett rám, plusz a két éves babaprojekt (milyen szép, a harmóniát kifejező szó is ez) évfordulója… és végül meghoztam életem egyik eddigi legjobb döntését, talán az első igazán sajátot, önállót. Bár, ha jobban meggondolom azért csak ketten voltunk ebben. Én és egy belső hang.

 

A terápia még ma, 2019-ben is tabutéma

Elkezdtem járni a Gyerebaba Program egyik vezetőjéhez, Soponyai-Nagy Krisztinához egyéni konzultációkra, beszélgetésekre. (Huhh, milyen nagy dolog is ezt kimondani, a pszichológiai támogatás, a terápia még ma, 2019-ben is tabutéma azért…) Pedig Krisztina egy új életbe vezetett be. Önismereti, önbizalom növelő, lélekápoló, maximalizmusomat gyengítő, megfelelési kényszert levetkőző utamon azóta is kísér, megnyugtató támaszt nyújt. És igen, lassacskán így érett meg a gondolat, majd végül a szilárd döntés, hogy a GyereBaba nekünk KELL. OTT LESZÜNK! Szerencsés vagyok, a férjem ebben, szkeptikusan bár, de a nyílt nap tapasztalatai után azért kíváncsian, sőt messzemenőkig támogatott.

gyere, gyere baba 2. rész Gyere, gyere baba 2. rész DSC 0282

A GyereBaba Program

És igen, 2019 áprilisában MI ott voltunk. De jól is tettük! Legközelebb már erről mesélek majd Neked.”

Gyere, gyere baba 2. része ezzel befejeződött, de hamarosan jön a 3. a legizgalmasabb rész. Aki már most kedvet kapott A GyereBaba Programba való részvételhez, már jelentkezhet. A januári csoportra már többen várnak és a csoport a jelentkezés sorrendjében telik be. A tanfolyam hétvégéinek időpontjait a Facebook illetve honlapunk “aktuális” füle alatt nemsokára olvashatjátok. Jelentkezni a kék gomb megnyomásával lehet.