Mivel lehet kikergetni a világból?

 

Női szerepek. Két szó. Két egyszerű szó, aminek emlegetésével mostanság a világból ki lehet kergetni. Pedig, mondják az okosok, (márpedig mifelénk abból sok van, pláne olyan, amelyik mindenhez ért) ez az alfája és omegája annak, hogy egy kapcsolat, házasság jól működjön. És már csak azért sem árt tisztában lennem azzal, hogy mik is ezek az ún. női szerepek és én ezekhez hogyan viszonyulok, hogyan tudom őket megélni, mert abban is segít, hogy a várva várt csemete végül megfoganjon. Puff neki. Szuper. Úgy tűnik, itt van minden bajomra a megoldás.

női szerepek 2 női szerepek Női szerepek n  i szerepek 2 231x300

Vagy mégsem? Amikor ez a téma előjön, és a körülöttem lévők – hol több, hol kevesebb meggyőződéssel – mondják a magukét, hogy márpedig igenis, egy nőnek a legfontosabb család, körülötte kell minden gondolatának forognia (szerintem alapjáraton így vagyunk kódolva, ha akarnánk sem tudnánk másképp működni), és igen, maradjon otthon 3 évig a gyerekkel, mert az jót tesz neki (ezt ő is tudja?), vagy hogy el kell felejteni a munkádat (a karrier szót ki ne ejtsd a szádon, mert helyben megköveznek), tudod, egy nő köténye mindent eltakar (itt már ütni tudnék) és a férjed még véletlenül se érezze úgy, hogy okos vagy, mert akkor aztán ajjjjajjjjj, lecserél egy egyszerűbbre. Öhhh…Női szerepek újra és újra.

 

Mit fednek a női szerepek?

Bevallom, nem 2 IQ-val rendelkeznek a barátaim. Többségük jól képzett, világot látott, értelmes kétlábú, mondhatnám úgyis, hogy korunk sikerpéldányai, de amikor ilyeneket mondanak, akkor képes vagyok azt hinni, hogy saját agymosott változatuk ad elő egy betanult szöveget. Tényleg ennyiből áll egy nő élete? Ezek lennének az ún. női szerepek? A konyhai robotgép és a cselédlány kombinációja leszünk abban a pillanatban, ahogy férjhez megyünk? Egyáltalán, miért van az sokak fejében, hogy a családi élet az csak lemondás és áldozat? (Nyilván az is, nem vitatom.)

női szerepek 5 női szerepek Női szerepek n  i szerepek 5 200x300

Kinek az elvárásai, feladatai, szerepei, ha úgy tetszik ezek valójában? Teszem azt, mi van akkor, ha valaki utál főzni? Akkor kevésbé lesz nőies, és nem érdemel gyereket? Vagy ha egy fizetésből a család nem tud megélni, és a nőnek vissza kell mennie dolgozni? Máris pálcát törünk felette, hogy ajjjajjjj, minek kellett ennek szülnie, ha rohan vissza dolgozni?! Honnan ez az acélos magabiztosság, amivel eldöntjük, hogy ezt csak te csinálhatod, apának meg elég annyit hozzátenni az otthoni dolgokhoz, hogy hazajön és bekapcsolja a tévét?

A legtöbb nő pontosan tudja, hogy a fészekrakás, a háztartás, a család, a gyerekek körüli teendők zöme – hagyományosan – rá marad. Visszük, ahogy tudjuk, ki könnyebben, ki nehezebben, de a lényeg, hogy viszi. Nem vagyunk egyformák. Valaki jól érzi magát az otthoni teendők közepette, sőt, még élvezi is, van, aki pedig még a gondolatától is rosszul van, ha be kell mennie a konyhába. Hol van az előírva, hogy minden családnak egyformán kell működnie? Apa mosdik, anya főz…

 

Mennyi érzelmet, szerelmet, megértést és türelmet kell belerakni a kapcsolatba!

Ha van valami, amit a házasságunk 3 éve alatt megtanultam az az, hogy nap mint nap mennyi érzelmet, szerelmet, megértést és türelmet kell belerakni a kapcsolatba. Mert enélkül nincs az a női vagy férfi szerep, ami működni tudna. Ahhoz viszont, hogy ezt az érzelmi töltetet bele tudjam tenni, ahhoz néha muszáj szusszanni, pihenni.  Ha munka mellett otthon csak konyhai robotként funkcionálok, akkor ez nem fog menni. A szomszéd házban egy kétgyerekes család lakik, ahol a páros férfi tagja rendesen kiveszi a részét a napi teendőkből. Nincs az, hogy ez csak a te dolgod, mert ez a nő dolga, vagy fordítva. Aki tudja, van rá ideje, (de leginkább szán rá időt), csinálja. Minden tiszteletem az övék. Így is lehet.

női szerepek4 női szerepek Női szerepek n  i szerepek4 300x300

Hogy kinek mi a szerepe (nem tudok a szóval megbarátkozni, nálam szerep a színházban van), vagy inkább mondjuk úgy, hogy ki mit visz, érez magáénak egy család életében az attól is függ, hogy mi a jó annak a családnak. Szerintem nincs előre megírt forgatókönyv, és ami az egyiknek bevált, az nem biztos, hogy a másiknak is bejön. Ha a férfi a mesterszakács a háznál, legyen úgy. A lényeg, hogy ne haljunk bele azokba az elvárásokba, amelyek sokszor csak a mi fejünkben léteznek.

 

A család két ember szövetsége

Évek óta tervezem – női szerepek -, és divatja is van mostanság, hogy nyáron lekvárt főz a „rendes” asszony, de akkor sem visz rá a lélek, hogy a kánikulában odaálljak a tűzhely mellé. Nem tudom, ki hogy van vele, de ettől nálam még nőiesen kerek a világ. És úgy érzem, amikor megérkezik a kisbabánk, akkor is tudni fogom, tudni fogjuk, hogy mi a teendő. Mert a család két ember szövetsége, a férfié és nőé. Ketten pedig mindent megoldunk. Ahogy eddig is.szerepek2 női szerepek Női szerepek szerepek2 200x300.

Szemán-Lévai Évi (korábbi Luxbaba Csoporttag) írása