Sikertörténeteink – Spontán fogantatás
Sikertörténeteink között időnként lombik, máskor spontán fogantatás a téma. Most a nemsokára anyukává váló Kriszta történetét meséljük el nektek. Úgy gondolta, most még szülés előtt épp van annyi ideje, hogy megossza veletek történetét. Üzenete: „Kitartás! Kívánom, hogy mindenkinek teljesüljön az álma!!!”
Az én történetem…..
“32 éves voltam, amikor összeházasodtunk és úgy döntöttünk babát szeretnénk. Sokaknál láttam, hogy ez nem mindig megy gyorsan, és azt hittem, fel vagyok készülve arra, hogy esetleg nekünk is tovább tart… de nem gondoltam, hogy ez a várakozás ennyire nehéz. Az első egy év mondhatni simán ment, nem voltam még kétségbeesve, de azért az év végére már meglett minden vizsgálatom, és nem találtunk semmi különösebb szervi okot. (Pajzsmirigy finomhangolás, Mthfr trombózishajlam, egy pici endometriózis, ilyenek voltak a listámon, önmagában egyik sem kizáró ok.) A második évben már jártam egyéni terápiára is, mert a mindennapjaimat kezdte átitatni a tehetetlenség és a konstans szomorúság érzése, de ott sem találtuk a “meddőség” okát. A férjem már nagyon sajnált, úgy érezte, hogy ez így nem mehet tovább, felvetette, hogy menjünk el a GyereBaba csoportra. Tudtuk, hogy ez elég nagy áldozattal jár, mert havi egy hétvégét igényelt, ráadásul sosem voltunk “csoportos foglalkozásokon”. Azt hittük, hogy két racionális embernek ez nagyon komfortzónán kívüli lesz… De úgy éreztük, hogy annál minden jobb, minthogy továbbra is ebben az állapotban maradjak… és mennyire jó döntés volt!
Képes vagyok megfoganni
Hihetetlen, de a csoport 4. hétvégéjére már várandósan mentem. Ez idő alatt volt ugyan egy sikertelen inszeminációnk, de utána egy nyaraláson megfogant a várva várt bébi, spontán, anélkül, hogy bármilyen orvosi beavatkozásra került volna sor. Csak a lelki folyamatok és mi változtunk. Csodás volt az egész, szinte hihetetlen.
Sajnos, ez a terhességem vetéléssel végződött, ami nagyon fájt, de már tudtam, hogy képes vagyok megfoganni. A gyászt feldolgozni nem volt egyszerű, viszont már egész más szemlélettel álltam a dolgokhoz, és hittem benne, hogy egyszer sikerülni fog. Sokat segített az is, hogy a csoportban megkezdett munkát utána egyéni terápiában folytattam, rengeteg dolog kitisztult, fejlődött bennem.
Ismét spontán fogant a babánk
Fél évvel a vetélés után volt egy endometriózis műtétem, amit további próbálkozások követtek, volt két sikertelen inszemináció is – így eltelt pár hónap, mígnem végül elhatároztuk, hogy irány a lombik. “Ha így, akkor így!” Még egy nyaralásnyi időt akartam adni magamnak az újabb megterhelő orvosi körök előtt, és láss csodát, ismét spontán megfogant a babánk. Most a 9. hónap végén várom kisfiúnkat, egy eddig végtelen nyugodt, problémamentes várandósság végén vagyok. Azt hiszem, nagyon sokat fejlődtem és máshogy állok a dolgokhoz, tudom már más szemmel, a dolgok jó oldalát nézni, nem félni annyira. Elfogadni, hogy valamiért nekünk ez így adatott és látni ennek is a sok pozitív hozadékát (még a koronavírus idején is). Úgy érzem, anyaként is már más leszek, és a párkapcsolatunk is más, mintha jó pár évvel ezelőtt rögtön sikerült volna…
Szerintem fontos, hogy a nehezített fogamzás orvosi oldalával foglalkozzunk, de legalább ennyire fontos az is, hogy mentálisan is felkaroljuk magunkat és kérjünk hozzáértő segítséget, szakemberektől. (A baráti jótanácsok, hogy “Engedd el” meg “Majd úgyis megoldódik” sajnos nem sokat segítenek, sőt …)”
Itt ért véget Kriszta levele, a nehéz kezdéstől a spontán fogantatásig. A GyereBaba Program élményeit is megosztja veletek, mert ő sem gondolta volna, hogy párjával jól fogja érezni magát a csoportban és annál nagyobb volt a meglepetése, amikor nemhogy barátokat talált a közös sorsú csapattagok között, hanem önmagán és párkapcsolatán is pozitív változásokat vett észre.
Ha mások történetére is kíváncsiak vagytok, olvassatok bele leveleikbe vagy kommentárjaikba. Hasonló témájú történetet is olvashattok. Ha pedig eldöntöttétek, hogy ti is elindultok Kriszta útján, jelentkezzetek a GyereBaba Programra!